Kilencvenöt illegális bevándorlót találtak két teherautóban a rendőrök
Az egyik sofőrt Kecskemét határában, a másikat az inárcsi pihenőnél igazoltatták.
Az egyik sofőrt Kecskemét határában, a másikat az inárcsi pihenőnél igazoltatták.
Közvetítőhiénák zsebébe vándorolhat az a pénz, amivel az olasz állam támogatja a járvány miatt munka nélkül maradt szezonális munkásokat, akik közül sokan észak-afrikai illegális bevándorlók.
A szír és palesztin férfiakat határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépésével vádolják.
Elfogták azokat a menekülteket, akiknek sikerült bejutniuk Magyarországra.
A tábor egy korábbi aknamező és szeméttelep közelében fekszik. Mosdók és folyóvíz sincs a táborban.
Az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség szerint nem igaz, hogy munkatársai illegális bevándorlókkal szemben jogsértéseket követtek volna el, ahogy azt egy német-brit sajtójelentés állította.
Az összegek nagyságát a Népszavának küldött tájékoztatásában a rendőrség megerősítette.
Az elnök szerint a vámtarifa mindaddig emelkedni fog, amíg Mexikó nem oldja meg az illegális bevándorlást. Június 10-től indul, 5 százalékkal.
Az elnök azt írta, komolyan gondolkozik rajta, hogy az illegális bevándorlókat azon városokban helyezzék el, amelyek nem működnek együtt bevándorlásellenes intézkedéseinek megvalósításában.
A mexikói határon keresztül sokan próbálnak meg illegálisan bejutni az USA-ba. Egy új jelentés szerint 2017-ben néhány magyar is van köztük.